Ma volt az évnyitó. Pár perccel korábban érkeztem, még nem volt gyülekezés. Ofőnököm oda jött hozzám, és kérdi 'Mi ez a haj? Hétfőre remélem hogy lekerül' Aha persze, lekerül. Az élet nem kívánság műsor. Nos a lényeg gyülekeztünk, Himnusz. Egy kisgyerkőc volt.. sikkongatott meg minden, én álltam legelől ( 8 éve először ) mellettem Vivien és Laura. Szóval elkezdődött, sikongatott a kiscsaj, hátam mögött az osztálytársaim meg kuncogni kezdtek. A nevetés ragályos, végigment az egész osztályon, meg a hetediken is. Mihályné és Aranka tanárnő hála égnektudta fegyelmezni az osztályokat. Én beleharaptam a számba, majd ha az nem működött összeszorítottam a fogam, a körmöm meg az ujjamba mélyeszettem. Utána jött az a mondat: a 2012/2013-as tanévet megnyitom . Pontosabban miután minden elsős kapott ilyen kis szart..még torna zsákot is.. BEZZEG AZ ÉN IDŐMBEN nem volt ilyen-.- Mármint tornazsák. Tanárnő kért egy kis tapsot,mert ki a franc verné össze a tenyerét ilyen hallatán?Én nem :D. De aztán mégis csak tapsikoltam. Bemutatták az új tanárokat. Hát énekre persze hogy egy Mihályné korrú tanárt kaptunk. Csak rövid a vörös haja, elégé ráncos.. és nem ált jól neki az a ruha. Jött a szózat..megint röhigcséltek egy picikét. Befejeződött, azonnal ellazultam és indultam az o.főnökömhöz Hogy milyen híreink vannak. Hétfői óránk 2 ofőnöki, 2 magyar, tesi, aztán németet is említett.. meg média. Aztán LCD tanfolyam indult, én kértem egy lapot, de aztán vissz adtam. Majd beszélgettem egy kicsit pár osztálytárssal ( nagyon keveset), végül hazamentünk :3. Haza menet leáltam beszélgetni nagynénémmel, csikiztem Ali babát (unoka öcsim) Majd hazaértem, láttam Bea bicóját^^ Boldogvoltam, mert beszélni és beszélni akartam. Hát beszéltem is, áronnnal néha összenéztem és vigyorogtam rá^^ És ők is elmentek, mi is elmentünk, csak én azért mert szórólapozni kellet, Gyors lehordtuk azt a 3 utcát anyuval, mentünk haza. És végül itthon kötöttem ki újra.
egyéb dolgok: nemsokára befejezem a légy jó mindhaláligot, hatkor kelltem direkt hogy olvassak. És valahogy TUDTAM hogy Bella kisasszonyba szerelmes Misi..
Rajzoltam egy Selena Gomezt és egy Kovács Ákost, de ide ki nem teszem mert rohadt égőn nézki. Augusztus 20.-án a szentesi strandon voltunk apuval. Fél kilencre már a vízben voltam és hármkor mentük haza. Voltnéhány külföldi, cseh,legyel vagy valami más de tuti nem angol, osztrák vagy német :D. Volt köztük egy rohadtjóképű meg egy vöröshajú*-* Mikor tornáztak őket néztem a medencéből ^^. Majd telt múlt az idő, a külföldi csapat úszni ment. Én aztán három fiút figyeltem, ahogy bohóckodik. Ugráltak be a vízbe :D Amúgy én is azt csináltam, csak nem nekifutásból^^". Majd a csúszda is elindult. Párszor lecsúsztam. Volt egy kislány előttem, aki előtt még egy kisebb gyerek volt. Megkérdezte hogy a gyerekem e.. Oké, kövér vagyok meg minden.. De hogylenne a gyerekem?:D aztán így folytatódott a beszélgetés:
-Nem, nem a gyerekem
-Akkor a testvéred?
-Nem, nem a rokonom
-A barátod?
-Nem, nem ismerem.
És utána az a kicsilány lecsúszott..Az előttem lévő lány is lecsúszott..Majd énis :D Elégé meglepődtem mikor nem találtam a lépcsőt hanem egyilyen létrát..Hát perszehogy megcsúsztam rajta és beütöttem a lábam. Jól elbolondoztam apuval, ugráltam a vízbe, majd néha elmerültem. Délután láttam egy fiút. Beszélgetni akartam, apa meg hááát persze hogy nem akart.. 10-20 percig gondolkoztam odamenjek e hozzá. Végül mikor akét lány elment mellőle megkérdeztem tőle véletlen e nem ismerem. Mondta hogy nem hiszi, végül kérdezte hogy hol lakom.
- Mindszent – válaszoltam - És te?
- Szegvár, talán láthattál mindszenten... - itt képszakadás nálam, mert elfelejtettem milyen rokona dolgozik mindszenten-
- Hány éves vagy?- kérdezte -
-14 és te?
-Uhh..12.. És van párod?
Itt azt hiszem elmosolyodtam és bambán visszakérdeztem, hogy "hogy érted?"
-Hát.. pasid...
-Jaaa..az nincs.. Ugyan, kinek kellenék?:D Kövér vagyok, tehát utálnak ..- vállat vontam a vízben közben megpróbáltam megállni a lábamon, mert riingat a víííz :D-
- Én is kövér vagyok - nevetett, nem értem mért, pedig vékonyabb volt nálam. Ezt meg is mondtam neki. és azt mondta, hogy szép vagyok egyébként. Majd megkérdezte milyen tanuló vagyok
-Háát..Négyes...és te?
-Kettes :D - annyira aranyos volt, nem tudom mért is.. Megkérdeztem azt meg hogyan? - Hát..a tanárjaimat kikészítem idegileg. Meg amúgysem szeretem őket.
-Én csak két tanárt nem szeretek..
Végül kimentem a vízből..Apuhoz odamentem és megmondtam neki mi volt.. Aztán elmentem wcre..és rájöttem elfelejtettem megkérdezni a nevét. Visszamentem 5 percig tanakodtam..Hosszú idő az azért, apa meg hallgatta azt hogy: -Odamenjek? Vagy ne menjek? oda megyek..De nem megyek.. Apaa segííts!
Apa azt mondta hogy neki mindegy csak menjünk már... MIntha magamat láttam volna mikor az autós részlegen vagyunk. Végül odamentem hozzá... És megkérdeztem a nevét :) Ő is megkérdezte az én nevemet. Majd itthon félnyolckor bejelöltem facen..Reggel visszaigazolt. *-* Ja és totál leégtem, a hátam pecsenyére égett.. Ma alig tudtam mozogni :D
amúgy apám néhány megjegyzéseit utálom..:-Akkor a Matyi elvan felejtve? - mert Matyi az a barátom, igaz a neten, de a barátom. Tanácsadó, menedzser,pap , pszichológus és a többi..
Még sosem írtam ennyit jóérzésvolt ezt kiírni magamból*-*
Miután hazaértem, mert újságot hordtam, még aznap kipróbáltam a ricinus olajt. Büszkén elmondhatom hogy már első alkalommal hatott. Talán nőtt tőle pár milimétert a hajam, de nekem a sok hajvasalástól szálkás volt töredezett. Nem tette teljesen rendbe MÉG de látszott a hatás. Sima puha hajacska*-* Igaz éjszaka nem sapkában aludtam (fürdősapim nincs sajnos.. úgyvagyok vele minek? Normális sapijaim közül is csaj egy van.. abba meg nem lehet hason aludni. ) de hatott^^ Csak félhatkor már fennvoltam hogy lemossam a hajamról. Nagy nehezen lejött.. Ma is megcsinálom, bár csak 4 nap múlt el azóta (azthiszem) de így minden pénteken tudok hajatmosni, nem pedig minden hétfőn. Tegnap meg az ismerősömmel voltam sétálni ^^ Szedtünk kagylót, szotyiztunk, beszélgettünk :) Jó volt^^ ma megtakarítottam a kagylókat a homoktól, mit ad isten mi van a vízben? Kicsike izé mozgó szarságok.. meg vizipók.. akkor ment el a kedvem a takarításától :'D most áztatom őket, hátha szépeklesznek*-* jó lenne elmenni strandolni^^ De apa nem enged el egyedül a tiszára. Minimum ott kell lennie melletem egy felnőttnek.. Igen sajnos... egyszer majdnem belefuladtam a vízbe :/ . Ja és a Rupert Grintes rajzom is elkészült .) és ma sajnos.. meghalt a kedvenc cicám :( Matyi :'( ez persze régebbi kép :(
újra itt hello^^Kivettem a könyvtárból a légyjó mindhaláligot és megtudtam hogy a 48. oldalnál tartok :) jó tudni :'D Anya vett ricinus olajat, és ha mindenigaz akkor majd este megcsináljuk a hajamat. kiváncsi leszek majd a hatására. Csak az a baj hogy anyu azt akarja hogy ő csinálja meg.. Egyedül mért nem lehete? Most mondja hogy holnap elmegyünk tanszereket vásárolni..ÓÓÓdejóT__T és újra rajzoltam^^ Ő Korra. Az avatár *-* következő rajzom az Ron lenne..legalábbis azt tervezem, de fene tudja hogy mi lesz :/ na megyek olvasni viszlát^^
Délig aludtam... Ráadást még délután ráhúztam még 2 órát. A légy jó mindhaláligban már a második fejezetet befejeztem^^ a 12ből. Hamarosan itt a suli és én nem csináltam semmit. Szó szerint. Egyszer voltam lent a strandon, akkor is csak egy és fél órát. Hamarosan lesz új szemüvegem, aminek kifejezetten örülök. Gyakorolnom kéne sokmindent például német, nyelvtan, irodalom... MATEK o_o... Igen de csak kéne. Jelentkeztem a gportálos figura versenyre egy tökcuki rajzzal*-* a barátommal is jól elszerepezgetünk, és most ott lett vége hogy Jaden és Albus nyerte meg a trimágus kupát, Jade a fűben hever mert előtte a hátába szúrtak egy ezüsttőrt. :/
Újra itt. Amai napom is ugyanúgy kezdődött mint az összes többi. Áron itt volt^^ Délután lerajzoltam Kenait és Kodát, de Kodát kérésre, osztálytársam tesójának Máténak :) Nagyon aranyos Máté^^ Kedves is meg minden :)
Bevallom az első rajzom jobban sikerült mind a kodás. Végül éjszaka belekezdtem a kötelező olvasmányba. Légy jó mindhalálig. Az elején úgy voltam hagyom fenébe, de aztán kezdtem egyre lejebb haladni, majd lejebb és lejebb. Majd 0:02kor azon kaptam magam hogy végre elolvastam^^ És értettem is a nagy részét :) De basszus egy részlet nagyon tetszett belőle :D
"Az a hosszú cső mindig izgatta a fantáziáját, olyan volt ez, mint egy hanyatt fekvő anyabárány; vagy egy tucat csöcs van rajta, s ha a vizet húzzák, s valaki a cső nyílt végét befogja tenyérrel, akkor ezeken a likakon magasra szökik a víz. A kisdiákok ráborulnak, s ezeken át szopják a vasas ízű kutat."
A reggelem is jólkezdődött. Hallom hogy apa épp próbálja Áront etetni, de csak sírt. Később evett végre, és lassan elfogyaszt egy egész zsömlét ^^ Nagyon aranyos :) A hajam alul szőke*-* felül meg normális színe van :D Aztán gépeztem egy kicsit. Az osztálytársam rámírt, beszélgettünk, majd miután ő elment a tesója írt rám..Annyira cukorfalat hogy megeszem :D Végül a sógórnőmék is elmentek, közben hallottam egy olyna jó számot*-* Gusttavo Lima :D Balada*-* A teveclub cseten a csacsogda szobában bunkó egyének is leledzenek.... Iribu vagy ki a franc.. állítólag ő tette gallyra a teveclubcsetet..Csicska-.- Aztán Pottikám is megérkezett :3 De utána el is ment..T__T na kb ennyit.. Nem sértődtem be se semmi..sőt nem rajzoltam.. de remélem hogy ilyesmiről szól a blogolás ._.
Nem tudom miről írjak :/ Írok a másik blogomról^^ ami tulajdonképpen egy kitalált történettel fogalkozik. Szóval van egy lány, vagyis kettő. Három főfő szereplő van, James, Jaden és Alice. Aliceról lassan majd elfog terelődni ez a főszereplőség, és ő is mellék karakterré válik. Jaden és James lesz majd a fő karakter. Amúgy eddig ma egész jó a napom ^^ még nem rajzoltam de lehet hogy fogok. Na..kb ennyi..béna vagyok azilyenben:$
Sziasztok.. bocsi hogy nem voltam.. úgy.. hány hónapig?:$ szóval rég nem voltam.. Most viszont hoztam fotókat^^ Öröm bánat térképhez kellet készíteni.. Nemsokára feltöltöm a képeket és ide berakom :)